A legfrissebbek
dec 19, 2011 |
- dátum: 2012.04.23.
- helyszín: Hotel Famulus
- típus: konferencia
- ajánlotta: admin
A Nyugat-magyarországi Egyetem Apáczai Csere János Kar Turizmus Intézete 2012. április 23-án Kincseink védelmében – fenntarthatóság és környezettudatosság a turizmusban címmel nemzetközi konferenciát szervez.
A turisztikai ágazat – különösen napjaink válságos környezeti keretei között – nem nélkülözheti a fenntartható megoldásokat. Az eseményünk célja tehát nemzetközi fórumot biztosítani azoknak az elhivatott kutatóknak, akik fontosnak ítélik természeti, kulturális, társadalmi értékeink gazdaságos turisztikai hasznosíthatóságát.
A konferenciára várjuk azon felsőoktatási intézmények, turisztikai intézmények, egészségturizmussal foglalkozó szervezetek, önkormányzatok, szövetségek, stb. tagjainak jelentkezését, akik a fenti témában előadást kívánnak tartani. Az előadások nyelve angol és német, a publikációk lektorált tanulmánykötetben kerülnek megjelentetésre. (Amennyiben a nyelvi követelményeknek nem tudnak eleget tenni, kellő jelentkezés esetén magyar nyelvű szekciót is indítunk).
Sok szeretettel várunk minden Érdeklődőt:
A Szervezők
Nyugat-magyarországi Egyetem Apáczai Csere János Kar
Turizmus Intézet
Folytatás »
nov 29, 2011 |
- dátum: 2012.03.29–30.
- helyszín: Beregszász (Ukrajna)
- típus: konferencia
- ajánlotta: admin
A beregszászi II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán Társadalomföldrajzi kihívások a XXI. század Kelet-Közép-Európájában címmel konferenciát szerveznek 2012. március 29-30-án.
A konferencia tervezett szekciói:
1. Népesség- és társadalomföldrajz
2. Gazdaságföldrajz
3. Régiók és határok
4. Turizmus
A konferencia munkanyelvei: magyar, ukrán és angol. A plenáris ülések előadásai 20 percesek lesznek, a szekcióülésekre 15 perces előadásokat várnak a szervezők.
Jelentkezni a jelentkezési lap elküldésével (előadói szándék esetén hozzácsatolt összefoglalóval) lehet 2011. december 20-ig. Részletek a csatolmányban olvashatók.
Folytatás »
nov 17, 2011 |
- dátum: 2011.11.28.
- helyszín: Művészetek Palotája
- típus: konferencia és kiállítás
- ajánlotta: Medialine Kft.
Merre tart a magyar gazdaság és merre a forint árfolyama? Mire számíthat a turisztikai szakma a SZÉP kártya bevezetése kapcsán? Melyek a legújabb nemzetközi trendek a turizmusban, és miként reagál erre a magyar turisztikai marketing szervezet? Mi a titka a sikertörténetnek? Miben látják a hotelszakma esélyeit a független szállodaüzemeltetők? Miként ítélik meg a bankok a turisztikai projekteket, és milyen források állnak az ágazat szereplőinek rendelkezésére? A hazai turisztikai szakma legfontosabb kérdéseire ad konzultációs lehetőséggel, naprakész válaszokat Az Utazó magazin konferenciája.
Folytatás »
nov 9, 2011 |
- dátum: 2011.11.12.
- helyszín: Újvidék (Szerbia)
- típus: konferencia
- ajánlotta: admin
Megnyitó, köszöntők
Szalma József, a Vajdasági Tudományos és Művészeti Akadémia rendes tagja, az MTA doktora, a Vajdasági Magyar Tudományos Társaság elnöke
Pap Endre, a Vajdasági Tudományos és Művészeti Akadémia elnöke
Berényi János, a Vajdasági Magyar Akadémiai Tanács elnöke
Lengyel László, a Magyar Nemzeti Tanács felsőoktatási ügyekkel megbízott tanácsosa
A Magyar Köztársaság Belgrádi Nagykövetsége
A Magyar Köztársaság Szabadkai őkonzulátusa
A tanácskozás elnöklői: Szalma József, Kastori Rudolf, Pál Tibor
Kiemelt referátumok
Glatz Ferenc, (az MTA rendes tagja, az MTA Történettudományi Intézetének igazgatója, az MTA volt elnöke, Budapest) – Magyar Tudományosság a Kárpát-medencében és Európában
Mezey Barna, (az MTA doktora, egyetemi tanár, Eötvös Loránd Tudományegyetem, Állam- és Jogtudományi Kar, az ELTE rektora, Budapest) – Új magyar felsőoktatási koncepció
Ribár Béla akadémikusnak és Dr. Hegedüs Antalnak szentelt tanulmányok
Kiss Ernő (nyugalmazott egyetemi tanár, Újvidéki Egyetem, Technológiai Kar,
Fizikai Kémia és Katalízis Laboratórium, Újvidék) – Ribár Professzor Úr emlékére
Dušan Lazar (docens, Újvidéki Egyetem, Természettudományi Kar, Fizika Intézet, Újvidék) – Ribár Béla – professzor, főnök és munkatárs
Muhi Béla (okleveles fizikus, Svetozar Markovic Gimnázium, a Corvinus Egyetem konzulens tanára, Újvidék) : Ribár Béla – egy példamutató életpálya
Pál Tibor (egyetemi docens, Újvidéki Egyetem, Bölcsészettudományi Kar, Történettudományi Tanszék, Újvidék) – Hegedüs Antal, a történész
Hegedűs Katalin (német nyelvtanár a Szabadkai Műszaki Szakfőiskolán, PhD , Szabadka) – Azért bírállak, mert szeretlek – Dr. Hegedűs Antal és a katolikus egyház
Tóth Lajos (nyugalmazott egyetemi tanár, Újvidéki Egyetem, Természettudományi Kar, Újvidék) – Barátaimra emlékezek: Ribár Béla és Hegedüs Antal
Társadalomtudományi szekció
Szalma József, (a Vajdasági Tudományos és Művészeti Akadémia rendes tagja, az MTA doktora, egyetemi tanár, Újvidéki Egyetem, Jogtudományi Kar, Újvidék) – Az új magyar Alaptörvény és a precedensjog
Szabó Imre (egyetemi tanár, Szegedi Tudományegyetem, Állam- és Jogtudományi
Kar, dékán, Szeged) – Lehet-e perjogi módosításokkal segíteni a vállalkozásokon?
Prugberger Tamás (az MTA doktora, tanszékvezető egyetemi tanár, Miskolci
Egyetem, Állam- és Jogtudományi Kar, professor emeritus, Miskolc) – A jogi normák a természeti és a társadalmi törvényszerűségek összefüggésrendszerének tükrében
Bíró György (egyetemi tanár, Miskolci Egyetem, Állam- és Jogtudományi Kar, Miskolc) – Bizalmi tartalmú tartós szerződések felmondásának jogszerűsége
Hegedűs Andrea (egyetemi docens, Szegedi Tudományegyetem, Állam- és Jogtu-dományi Kar, Szeged) – A magyar családi jog az új Ptk-ban – A jogterületet érintő főbb változások
Szekeres Diána (főiskolai tanársegéd, Budapesti Gazdasági Főiskola, Gazdálkodási Kar, Zalaegerszeg, PhD hallgató, Zalaegerszeg) – Általános bevezetés a választottbíráskodás világába, betekintés a gazdasági mediáció alkalmazásába a lehetőségek és a szabályozás tükrében
Visontai-Szabó Katalin (Szegedi Tudományegyetem Állam – és Jogtudományi Kar, PhD, Szeged) – Lelki betegségek a gondnoksági perekben
Györe Zoltán (egyetemi docens, Újvidéki Egyetem, Bölcsészettudományi Kar, Történettudományi Tanszék, Újvidék) – Bácska települései a XIX. század elején – demográfiai vázlat
Gavrilović Vladan (egyetemi docens, Újvidéki Egyetem, Bölcsészettudományi Kar, Történettudományi Tanszék, Újvidék), Dr. Pál Tibor (egyetemi docens, Újvidéki Egyetem, Bölcsészettudományi Kar, Történettudományi Tanszék, Újvidék) – A bácskai ortodox püspökség összeírása 1823-1844
Mészáros Zoltán (történész, Szabadkai Levéltár, Szabadka) – Egy fontos háttéresemény a Petőfi-brigád történetének megértéséhez (A pettendi epizód és a bolmáni hadművelet összefüggései)
Rontó Bozóki Judit (történelemtanár, Ady Endre Általános Iskola, Torda) – Történelmi alapfogalmak a vajdasági magyar általános iskolai oktatásban
Belovai József (nyugalmazott történelemtanár, Szeged-Nagybecskerek) – Szentkláray Jenő és Dél-Magyarország historizmusa a XIX. század második felében és a XX. század kezdetén
Mezei Zsuzsanna (levéltáros, Vajdasági Levéltár, Újvidék) – Az 1944-től kezdődő délvidéki atrocitások adatbázisa mint történeti forrás
Uri Ferenc (nyugalmazott történelemtanár, Újvidék) – A magyar iskolák története Szerémségben
Galambos László (okleveles jogász, Újvidék) – Tisza Kálmánról : Érdemeit elhallgatták, hibáit kőbe vésték
Szedmina Lívia (angol nyelvtanár, Szabadkai Műszaki Szakfőiskola, PhD hallgató, Szabadka) – John Devoy és az ír függetlenség
Bálint István (nyugalmazott újságíró, Magyar Szó, publicista, Újvidék) – Van-e vajdasági-délvidéki magyar identitás?
Takács Izabella (tanársegéd, Újvidéki Egyetem, Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar, PhD hallgató, Szabadka) – Kétnyelvű környezetben élő diákok (szerb és magyar anyanyelvűek) mentális lexikona
Szőke Anna (néprajzkutató, kulturális antropológus, Debrecen) – A tér és az idő szakralizációjáról
Lepeš Josip (egyetemi tanár, Újvidéki Egyetem, Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar, Szabadka) – Magyar sport és nemzeti identitás a Vajdaságban
Természettudományi szekció
Jolánkai Márton (az MTA doktora, egyetemi tanár, Szent István Egyetem, intézetigazgató, Gödöllő) – A magyar növénytermesztés élelmiszer-és energiatermelési lehetőségei
Berényi János (tudományos tanácsos, egyetemi tanár, Újvidéki Egyetem, Mezőgazdasági Kutatóintézet, Újvidék) – Organikus növénynemesítés és organikus vetőmagtermesztés
Könyves Tibor (egyetemi docens, Megatrend Tudományegyetem, Bioélelmiszer-termelői Kar, Topolya) – A cigája fajta jelene és jövője a Vajdaságban
Pósa Mihály (egyetemi docens, Újvidéki Egyetem, Orvostudományi Kar, Gyógy-
szerészeti Tanszék, Újvidék) – A Shennon-féle entrópia, mint molekula deszkriptor a szteroidvázas vegyületeknél
Szebenyi Anna (egyetemi tanársegéd, Újvidéki Egyetem, Orvostudományi Kar, Gyógyszerészettudományi Tanszék, Újvidék) – Neuronhálók alkalmazása a gyógyszerfejlesztésben
Mester Gyula (egyetemi tanár, Szegedi Tudományegyetem, Természettudományi- és Informatika Kar, Műszaki Informatikai Tanszék, Szabadka) – Robotikai platformok fejlesztése és alkalmazása emberi környezetben
Simon János (főiskolai tanársegéd, Szabadkai Műszaki Szakfőiskola, PhD hallgató, Szabadka) – Mobil merőállomás navigációja kontrollált mikroklimatikus környezetben
Putarics Ivánszky Veronika (nyugalmazott egyetemi tanár, Újvidéki Egyetem, Meliorációs Intézet, Újvidék) – A nem kihasznált vízenergia a Vajdaság területén
További bejelentett referátumok
Rókay Péter (egyetemi tanár, Újvidéki Egyetem, Bölcsészettudományi Kar, Történettudományi Tanszék, Újvidék) – Hegedűs Antal középkori kutatásai
Pastyik László (a Tankönyvkiadó Intézet nyugalmazott szerkesztője, Újvidék)
- Hegedűs Antal egyháztörténeti kutatásai
Boris Stojkovski (egyetemi tanársegéd, Újvidéki Egyetem, Bölcsészettudományi Kar, Történettudományi Tanszék, Újvidék) – Szabadka a hódoltság korában
Janjić Ivana (egyetemi tanársegéd, Újvidéki
Egyetem, Bölcsészettudományi Kar, Román
Nyelv és Irodalom Tanszék, Újvidék) – Románok Hegedűs Antal műveiben
dr. Somogyi Sándor (nyugalmazott egyetemi tanár, Pannon Egyetem, Georgikon
Mezőgazdasági Kar, Keszthely, professor emeritus, Szabadka), Ricz András, (Regionális Tudományi Társaság, PhD hallgató, Szabadka) – Észak-Vajdaság gazdasági fejlődésének lehetséges forgatókönyvei
mgr. Muhi B. Béla (egyetemi tanársegéd, Educons Egyetem, Ügyviteli Közgazdaság-tudományi Kar, Újvidék) – A turizmus és a környezet kölcsönhatásai
dr. Molnár Imre (nyugalmazott egyetemi tanár, Újvidéki Egyetem, Mezőgazdasági
Kar, Újvidék) – A földműveléstan fejlődésének története a Vajdaságban
A tanácskozás a Magyar Tudományos Akadémia Magyar Tudományosság Külföldön Elnöki Bizottsága, a Magyar Nemzeti Tanács, a Szekeres László Alapítvány és Vajdaság Autonóm Tartomány Kormánya támogatásával kerül megszervezésre.
Folytatás »
okt 28, 2011 |
- dátum: 2011.11.03–04.
- helyszín: Szent István Egyetem Gazdasági Kar
- típus: konferencia
- ajánlotta: admin
Program
Plenáris ülés
Erdős Norbert kormánymegbízott: A magyar közigazgatás új elemei
Benedek András egy. tanár, MTA dr.: Térségfejlesztés és oktatás
Albel Andor dr. ügyvezető elnök: A turizmus térségfejlesztő hatása a Dél-Alföldön
Szekcióülések
1. szekció: Térségfejlesztés és turizmus
Nagy Gábor – Nagy Erika: Várostérségek lehatárolásának módszerei és eredményei hazai példákon
Köteles Lajos-Rozsnyai Katalin: A globalizáció és a turizmus oktatásának új kihívásai
Török László: A PIIGS országok államadósságának mérsékelése privatizáció által
Donka Attila: A vízitúrázás gazdasági hatásai a folyó menti településeken
Tímár Judit – Velkey Gábor – Nagy Terézia: Gender–aspektusok a területfejlesztésben?
Petneházi Zsigmond: A református felekezetek turisztikai aktivitása
2. szekció: Térségfejlesztés és oktatás
Ács Sánta Ágnes: Amerikai tapasztalatok a területfejlesztésről
Mikulán Róbert – Kántor Ivett – Malatyinszki Szilárd: A Békés Megyei Harruckern János Közoktatási Intézmény szerepe a térségfejlesztésben
Krajcsóné Krszkó Ilona – Tóth János: Belépés a munkaerőpiacra a SZIE hallgatói körében
Nagy Krisztina: A Filharmónia intézményének és tevékenységének bemutatása
Papp Tibor: Szeged és Temesvár testvérvárosi együttműködésének tanulságai
Micheller Magdolna: A Magyar Pedagógiai Társaság andragógia szakcsoportjának tervei, lehetőségei
Karlovitz János Tibor: Hátrányos helyzetű felnőttek képzése a kulcskompetenciák tükrében
Folytatás »
okt 21, 2011 |
- dátum: 2011.10.25.
- helyszín: Aqua Lounge Étterem
- típus: konferencia
- ajánlotta: admin
Aktuális témával, a közösségi vásárlással, valamint az ügyféllojalitás és a turizmus összefüggéseivel foglalkozik az október 25-én, a budapesti Vinopolisban megrendezendő Turizmus Akadémia.
Program
08.30-09.00 Regisztráció
09.30-10.00 A közösségi vásárlás elterjedése külföldön és Magyarországon
Kurucz Imre – NRC, fejlesztési igazgató
10.00-10.30 A közösségi vásárlás hatása az e-kereskedelemre
Barcza Enikő – KutatóCentrum, ügyvezető igazgató
10.30-11.00 Kávészünet
11.00-11.20 Az online szállodai voucher-értékesítés fejlődése és vadhajtásai 2005-2011
Réti Péter – Gulliver Üdülések Liciten, ügyvezető igazgató
11.20-11.40 Sokat árthat a kupon a szállodáknak
Hegedűs Attila – BDO Magyarország, ügyvezető igazgató
11.40-12.00 A közösségi vásárlásról szállodás szemmel
Szekerka András – Hunguest Hotels, e-business menedzser
12.00-13.15 Ebédszünet
13.15-14.00 Online foglalási rendszerek hatása a hazai turisztikai szolgáltatókra
Dunder Krisztián – tanácsadó
14.00-14.45 Hogyan lesz egyszeri látogatóból törzsvendég? Online marketing eszközökkel lojális ügyfelekért
Damjanovich Nebojsa – szállodai marketingtanácsadó
14.45-15.00 Kávészünet
15.00-16.00 Kerekasztal-beszélgetés a szállodai közösségi vásárlásról.
Folytatás »
okt 14, 2011 |
- dátum: 2011.11.23.
- helyszín: Gundel Étterem
- típus: konferencia
- ajánlotta: admin
infrastruktúra – kereskedelem – szolgáltatás – befektetés – beszállítás – turizmus – outsourcing
Időpont: Budapest, 2011. november 23.
Helyszín: Gundel étterem – 1146 Budapest, Állatkerti út 2.
Fővédnök:
Matolcsy György, nemzetgazdasági miniszter
Védnökök:
Hóvári János, Külügyminisztérium Globális ügyekért felelős helyettes államtitkár
Gauri Shankar Gupta, India budapesti Nagykövete
Partnerek: Nemzeti Külgazdasági Hivatal (HITA), Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége (MGYOSZ), Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ), Környezetvédelmi Szolgáltatók és Gyártók Szövetsége (KSZGYSZ), Magyar Logisztikai Egyesület (MLE), Magyar Szolgáltatóipari és Outsourcing Szövetség (HOA), Magyar Elektronikai Társaság (MELT)
Folytatás »
szept 15, 2011 |
- dátum: 2012.03.01–04.
- helyszín: HUNGEXPO Budapesti Vásárközpont
- típus: szakkiállítás
- ajánlotta: admin
2012-ben ismét a tavasz első napjaiban, március 1-4. között várja az utazni vágyókat az ország legnagyobb turisztikai seregszemléje. A rendezvény mellett ismét láthatók majd a Budapest Boat Show hajó óriásai, a Karaván Szalon guruló szállodái és a PORT.hu Bringaexpo kétkerekű újdonságai.
Tematika
1.1. Idegenforgalmi hivatalok
1.2. Utazási irodák, utazási ügynökségek
1.3. Szakmai szervezetek
1.4. Regionális Marketing Igazgatóságok
1.6. Szállodák, kempingek, panziók
1.6.1. Gyógy- és wellness szállodák
1.6.2. Kastélyszállók
1.6.3. Konferencia helyszínek
1.6.4. Erdei iskolák, ifjúsági szállások
1.7. Polgármesteri hivatalok, önkormányzatok
1.8. Tourinform irodák
1.9. Nyelviskolák, nyelvi utaztatók
1.10. Nemzeti parkok, tájvédelmi körzetek, világörökség helyszínek
1.11. Kultúrális intézmények
1.12. Aquaparkok, élményfürdők, gyógyfürdők
1.13. Turisztikai információs és helyfogklalási rendszerek
1.14. On- line utazásszervezés
1.15. Közlekedési társaságok
1.16. Diszkont légifuvarozók
1.17. Közlekedési eszközök bemutatása, bérbeadása
1.18. Szakkönyv-, térkép-, turisztikai utikönyv és újságkiadók
1.19. Biztosítótársaságok, bankok
1.20. Vendéglátóipari szolgáltatók
Folytatás »
szept 14, 2011 |
- dátum: 2012.02.16–19.
- helyszín: HUNGEXPO Budapesti Vásárközpont
- típus: szakkiállítás
- ajánlotta: admin
2011-ben több, mint 12 000 négyzetméteren zajlottak az események, 12 ország 230 kiállítójának részvételével, a tavalyinál 15 %-kal nagyobb látogatottság mellett. A kiállítás nyelvi sokszínűségét mi sem bizonyítja jobban, minthogy szlovák, szerb, horvát, román, lengyel, német, olasz és angol szavakat is lehetett a magyarral keveredve hallani.
A magas szakmai színvonal, az üzletkötés, a jókedv és a szórakozás mellett elengedhetetlen része a FeHoVának a megújulás.
Újdonságok 2012-ben:
2012-ben elhozzuk a FeHoVára Észak-Amerika vadvilágát:
Idén újra felejthetetlennek ígérkező trófeabemutatót tekinthetnek meg a látogatók a kiállítás keretein belül, melynek megszervezésében a Nimród Vadászújság segít nekünk. Az érdeklődők betekinthetnek Észak-Amerika vadonjaiba, és megcsodálhatják az ottani élővilágot.
Összegyűjtjük és bemutatjuk Magyarország megyéinek büszkeségeit:
Szintén a Nimród Vadászújság, valamint a megyei vadászkamarák és vadászszövetségek segítségével összegyűjtünk és bemutatunk 1000 db magyar nagyvad trófeát, megmutatva ezzel a magyar vadászat régi fényét, a világban kivívott hírnevéhez méltóan.
Bepillantunk a szarvasok világába:
A FeHoVán, terveink szerint látható lesz majd 70 db különböző, a világon ma élő szarvasfajta (szlovák gyűjtemény) trófeája.
Európa legnagyobb mobil akváriuma újra a FEHOVÁN:
A nagy sikerrel való tekintettel 2012-ben ismét meghívjuk Portugáliából a 22 400 liter térfogatú akváriumot.
Halas medence:
2012-ben először halas medencét állítunk fel, melyben interaktív versenyeket és horgász bemutatókat hirdetünk meg. Aki a virtuális horgászat mellett, kipróbálná a gyakorlatban is tudását, nálunk megteheti. Kicsiknek, nagyoknak egyaránt lesz majd kihívás és néznivaló.
Horgász Egyesületek versenye:
Az Aranyponty támogatásával szervezzük magyarországi horgászegyesületek számára a több fordulós versenyt, melynek lesz technikai, elméleti, ügyességi és gasztronómiai próbatétele is.
További tervezett programok, kísérő események:
· Nagyszabású preparátor bemutató
· Szarvasbőgő verseny
· Gyermekfoglalkoztató
· IV. FeHoVa Vadászkutya-gazda Szépségverseny
· Vadászkürt Fesztivál
· II. HUNGEXPO Kupa Nemzetközi Koronglövészeti verseny
· Külföldi horgászhírességek élménybeszámolói, szakmai előadások
· Horgászsuli
· Hungexpo Longue: VIP tárgyalási lehetőség kiállítóknak
Folytatás »
szept 13, 2011 |
- dátum: 2011.11.24–25.
- helyszín: Révkomárom (Szlovákia)
- típus: konferencia
- ajánlotta: admin
A folyóvizek és tavak a tér alakításának kitüntetett szereplői. Történelmi léptékben meghatározták egy térség belső szerkezetét, s mind a mai napig olyan erőforrást nyújtanak, ami a regionális fejlődés nehezen túlbecsülhető része. Ugyanakkor ezt az erőforrást oly módon használhatjuk csak fel, hogy tekintettel kell lennünk arra a sajátos ökológiai rendszerre, amelynek megóvása nélkül a vízre épülő gazdálkodásunk, de térségeink térszerkezete is összeomolhat.
Magyarország ebben a tekintetben különösen kényes helyzetben van, hiszen a fenntarthatóság ökológiai és gazdasági vonatkozásai mellett kiemelt figyelmet kell fordítania arra is, hogy vízhasználata nemzetközi kérdéseket is felvet, miután folyóvizeinek döntő hányada határon kívülről érkezik. Mindemellett figyelnünk kell arra is, hogy az éghajlatváltozás felértékeli ezt a sok problémát okozó, ugyanakkor kiemelt értéket képviselő természeti kincset.
Láthatjuk, hogy a víz és a területi fejlődés vizsgálata több, folyamatosan változó rendszer figyelembe vételével hozhat valós eredményeket. A műszaki és természettudományok nagy múltra tekinthetnek vissza a vízügyi kutatások terén. Úgy érezzük, a társadalomtudományok, így a regionális tudomány számára is vannak még kihívások, hogy a természeti és műszaki rendszerek alakulásának társadalmi, gazdasági és területi kölcsönhatásait mélyebben megvizsgálja. Ezek az eredmények beépülhetnek gazdasági és területi tervezésünkbe, s a területfejlesztés oktatásának is egy új szegmensét adhatják.
Konferenciánk ezért kívánja több aspektusból is körbejárni ezt a bonyolult kapcsolatrendszert.
Szekcióülések
Workshop jellegű szekciómunka néhány felkért előadóval.
1. szekció: Politikai, történeti, közigazgatási kérdések
2. szekció: A folyó mint gazdasági (ipari, innovációs) tengely
3. szekció: Közlekedés, logisztika, vízgazdálkodás
4. szekció: Vidékfejlesztés, agrárgazdálkodás, környezeti kérdések, turizmus
5. szekció: Humán erőforrások, munkaerőpiac, migráció, kultúra, identitás
6. szekció: Komplex határ menti együttműködések
7. szekció: The socio-economic effects of the Danube developments in Southeast Europe (angol munkanyelvű szekció, meghívott térségi előadókkal)
Folytatás »
« Older Entries