Törvényalkotási szükséghelyzet a megszorítások miatt a cseheknél
Gyorsított eljárásban kell a szociális támogatásokat megnyirbálni, hogy tartsák a hiánycélt.
Folytatás »A legjobb utazással kapcsolatos tartalmak egy helyen…
Gyorsított eljárásban kell a szociális támogatásokat megnyirbálni, hogy tartsák a hiánycélt.
Folytatás »Néhány milliós követelésen vitatkozik a taxiscég és a vele szerződést bontó reptérüzemeltető.
Folytatás »A pekingi központi bank egyik tanácsadója pendítette meg a húrt. Devizaháború fenyegetett.
Folytatás »A forintalapú lakáshitelek még mindig túl drágák, a devizaalapú jelzáloghitelezést a kormány betiltotta.
Folytatás »A költségvetés nem bírja el a Nemzeti Eszközkezelő létrehozását. Ez a felismerés áll az intézményről szóló tervek csúszása mögött. Egy átdolgozott változat szerint a név marad ugyan, de egy önkormányzati bérlakásprogrammal.
Folytatás »A bank azt mondta ügyfelének, ne tegyen panaszt, mert azt úgyis elutasítják és még ő fizethet.
Folytatás »22 embert küldenek el a bizonytalanság miatt. Több pénztárnál is kirúghatják a járulékot kezelőket.
Folytatás »A hat Grammy-díjas virtuóz november 15-én lép fel a Müpában remek zenekarában, amelyben húga, Mayra Caridad Valdés énekel jazzt ugyanolyan jól, mint tradicionális dalokat.A jó nevű kubai zongorista-házaspár fia már hároméves korában hallás után zongorázott, kilencévesen a havannai konzervatórium növendéke volt. Aztán a Club Tropicanában játszott, amelynek később zenei vezetője lett. A többi aztán jött „magától”: a 16 éves fiatalember saját együttest vezetett és egyre gyakrabban játszott együtt a műfaj legnagyobbjaival.
1970-ben már fellépett a varsói Jazz Jamboreen, s az 1973-ban Sandovallal és D’Riverával megalapított, legendás Irakerével a Montreux-i Jazzfesztiválon, majd a Newport Jazzfesztiválon is óriási sikert aratott.
Eddig megjelent több mint harminc lemezén milliók csodálhatták erőteljes, érzékenyen frazeált játékát, amelyben a latin-amerikai harmóniákat afroamerikai ritmussal fűszerezi a muzsikus.
Rendező: Művészetek Palotája
Időpont: 2010. november 15. 19:30 - 22:00
Helyszín: Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem
További információ: mupa.hu
Folytatás »A Napi szerint a kormány a Malévot is felszámolná, aztán tiszta lappal újraindítaná.
Folytatás »És áfacsökkentés sem lesz. Helyette az szja-csökkentéstől és a kedvezőbb lakástakarék-pénztári feltételektől várják a lakáspiac életben maradását.
Folytatás »