A legfrissebbek

Látszólag kilőtt az amerikai gazdaság

jan 29, 2010 |

Az utolsó negyedévben csaknem 6 százalékkal nőtt a GDP, de részben technikai okok miatt.

Folytatás »

Tízezer négyzetméternyi jég

jan 29, 2010 |

Az utóbbi napok zord időjárásának köszönhetően szinte valamennyi természetes állóvizünkön sportolásra alkalmas jégfelület hízott. A Balaton partján Balatonkenesétől Keszthelyig folyamatosan nyílnak a jégpályák és továbbiak kijelölése is várható a hétvégén. A Velencei-tó jege eddig még nem volt biztonságos, de az előrejelzések szerint hétvégén már itt is lehet majd biztonságosan csúszkálni.

Folytatás »

2009 legszebb utazási fotói

jan 29, 2010 |

Amatőr és professzionális fotósok versengenek minden évben a legjobb utazási fotós díjáért. A tavalyi versenyben 60 országból érkeztek a pályázók, az ő munkáikból válogattunk.

Folytatás »

Egzotikus sítúrák délre és keletre

jan 29, 2010 |

A legtöbb magyar síelő nyugati irányba indul el, ha az éves rendes sítúrára készül, pedig tőlünk délre, sőt keletre is kiváló terepek vannak. Ráadásul egy erdélyi, boszniai, vagy éppen ukrán sítúra jóval olcsóbban kihozható, mint Ausztria, vagy éppen Olaszország. Hallott már Bukovelről, vagy Jahorináról? Itt az ideje.

Folytatás »

Tíz éve dolgozott ilyen kevés magyar

jan 29, 2010 |

A válságban 150 ezren veszítették el állásukat. A munkanélküliségi ráta 14 éves csúcsra ugrott.

Folytatás »

A lakásárverések felfüggesztését kéri a hitelszövetség

jan 29, 2010 |

A szervezet tisztázná azt is, nem adtak-e el ingatlanokat fiktív árverési jegyzőkönyvvel.

Folytatás »

Egy elütés miatt tízmillióra büntették az OTP-t

jan 29, 2010 |

A bank egyik üzletkötője ezer helyett százezer darabos eladásra adott megbízást, befolyásolhatta a piacot.

Folytatás »

Roubini: Bizonytalanság van Magyarországon

jan 29, 2010 |

A válságot megjósoló közgazdász Romániában és Bulgáriában is pénzügyi bizonytalanságot lát.

Folytatás »

Olcsóbb lett a forintos lakáshitel

jan 29, 2010 |

Egy hónap alatt 1 százalékot csökkent a teljes hitelköltség, de még így is 12 százalék közelében van.

Folytatás »

Wizz Air: fizetni kell az utasfelvételért is

jan 29, 2010 |

A Wizz Air diszkont légitársaság “az utasok olcsóbb szállítása iránti elkötelezettsége” jeléül április 1-jétÅ‘l új díjat vezet be. Az úgynevezett utasfelvételi díjat akkor nem kell megfizetnünk, ha a foglaláskor kiválasztjuk az online utasfelvétel lehetÅ‘ségét és még otthon kinyomtatjuk a beszállókártyát.

Folytatás »

« Older Entries   Newer Entries »